évértékelés, azaz 2020. a mi szemszögünkből


2019. közepén még úgy láttuk, hogy fotós és videós szempontból minden idők legsikeresebb éve lesz 2020. Januárban még mosolyogtunk a Kínai híreken és gyártottuk az összeesküvés elméleteket. Tudtuk (reméltük), hogy ez a távoli vírus minket úgysem érhet el...


Március első hétvégéjén egyszerre dokumentáltunk két konferenciát az ország két végén. Itt már érezhető volt, hogy akár még gond is lehet, hiszen a résztvevők és előadók egy része már nem jelent (nem jelenhetett) meg. Persze azt senki nem gondolta, hogy az év első konferenciái az év utolsói is lesznek egyben. Ahogy megszülettek az első szigorító intézkedések, a fotós és videós ipar is összeomlott egyik napról a másikra. A konferenciákat és céges rendezvényeket sorra mondták le a szervezők, majd következtek a családi események és az egészen kicsi, magánjellegű megbízások is.


Az esküvői szolgáltatók és párok között tapintható volt a feszültség. Szakosodott Facebook csoportokban több ezer komment született az etikátlan szolgáltatókkal, sértve érzett megbízókkal kapcsolatban. A lemondásra kényszerülő párok az átszervezés mellett új problémával találták szemben magukat. A foglalóként átadott összeg visszafizetéséről egészen eltérő vélemények voltak. Azóta (remélem) mindenki számára világos, hogy akármilyen kellemetlen is, a jogszabály által ellehetetlenített esküvő bizony Vis Maior-nak számít.


Miért volt ez gond? Sok szolgáltató a következő évi rendezvények foglalójából él télen. Véleményem szerint ez igen kockázatos húzás. 19 éve vagyok szolgáltató és elmondhatom, hogy soha nem éltem fel a foglalót a munka lezárása előtt. Az ettől eltérő magatartást sokféleképpen lehet magyarázni, de üzletileg és erkölcsileg biztosan megkérdőjelezhető. (Ha szolgáltató vagy és más véleményen vagy, írj nekem és szívesen beszélgetek veled erről és megmutatom hogyan lehet másképp csinálni.)

Egy ilyen helyzetben, amikor 10-15 nap alatt akár 6-8-10 esküvőt is lemondtak, ezek foglalóját vissza kellett (volna) fizetni. 10 esküvő még a legcsekélyebb foglaló esetén is 500.000.- Ft-nyi lyukat ütött a szolgáltatók költségvetésén. Nálunk szerencsére nem volt ezzel gond. Elővettük a borítékokat és visszautaltuk az összeget azoknak, akik nem az átszervezés mellett döntöttek.


Kár lenne tagadni, hogy a "karantén" első 3 hetében komoly lelki terhet okozott nekem a HOGYAN TOVÁBB. A magam és családom megélhetése mellett a kollégáim sorsa is a rövidtávú döntéseken múlt. 1 nap alatt összeraktam egy cash-flow táblát és kiszámoltuk meddig bírjuk, ha minden így marad. Ekkor pár hétig 0.- bevételünk volt. Ha mindent tartani szerettünk volna, nagyjából 6 hónapig bírtuk volna mindenféle vészmegoldás bevezetése nélkül. Ez adott némi magabiztosságot, illetve hatalmas motivációt is, hogy most aztán megmutathatjuk (legfőképp magunknak), hogy innen is fel lehet állni.


Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élveztem azt a 3 hetet, amíg meg sem csörrent a telefonom. (normál esetben napi 10-30 telefonhívást kapok) Aztán jött a felismerés, hogy nem bírom elviselni a tétlenséget. Körbekérdeztem az ismerősöknél, hogy van-e bármilyen munkalehetőség. Nem anyagi, hanem lelki megfontolásból. Nem tudom elviselni ha haszontalannak érzem magam. Már épp biciklis futárnak akartam jelentkezni, mikor elindult valami. Ekkor hoztam létre a régi videókazetták és fényképek digitalizálására hivatott új "bizniszt", az Archiválókat. Ez azonnali sikerélményt jelentett. Hirtelen olyan sok anyagot kaptunk amivel hetekre előre lekötöttünk egy embert teljes munkaidőben. Emellett a cégek rájöttek arra, hogy most van igazán szükség a marketingre, mi pedig a tartalomgyártásban erősek vagyunk. A Pizzamonster teljes ételkínálatát kellett befotóznunk elsőként. Majd a Pick Szeged Zrt. is felkért minket egy 10 részes minisorozat gyártására. Aztán szépen sorban segítettünk a régi és új ügyfeleinknek, hogy láthatóvá váljanak a neten és túl tudják élni a következő időszakot.


Az esküvőket júliusig mind lemondták, vagy későbbre szervezték. Az igazi esküvői szezonunk így augusztus elején kezdődött. Itt aztán nem volt megállás, hiszen a megbízások száma alig csökkent, a rendelkezésre álló idő viszont az átlagos 6-7 hónapról csupán 3 hónapra szűkült. Büszkén mondhatom, hogy a csapatom helytállt ebben a kemény helyzetben is. Volt olyan két hetünk, amikor 10 nap alatt 7 esküvőn dolgoztunk. A kommunikációnk kicsit meglassult (ezért utólag is elnézést kérek mindenkitől!), viszont ami a legfontosabb, mindent átadtunk határidőre és nem volt mellébeszélés. Tettük a dolgunkat szó nélkül, hiszen az ifjú párok életük egyik legfontosabb napjának dokumentálását bízták ránk.


Szeptemberben a Wolt hivatalos fotós partnerei lettünk. Ez azt jelenti, hogy minden regisztrált étterem étlapját be kell fotóznunk. Most, amikor tombol a második hullám, kiemelten fontos ez a feladat, hiszen az éttermek egytől egyig át kell hogy álljanak kiszállításra, ha nem akarnak végleg bezárni. Különösen jó érzés ebben a projektben részt venni, mert így azt érzem, mi is hozzájárulhatunk a vendéglátósok túléléséhez.


Az év utolsó 2 hónapjára pedig 3 online konferencia lebonyolítására kértek fel minket. Izgalmas és új terület ez most mindenkinek, hatalmas lehetőségekkel!


Túl a karácsonyi családi fotózásokon és fotókönyv gyártási rohamon, lassan elmegyünk pihenni. Január 8-ig már nem vállalunk új megbízást. A Karácsonyt és a Szilvesztert itthon töltjük családi körben és nem felejtünk el december 31-én éjfélkor egy szebb 2021-re koccintani. Hátha bejön. :)

2020. számokban


Végül mi lett a vége ennek a különös évnek? Lássuk miből áll össze a 2020-ban elkészített 276 projekt:


Ételfotó: 52 db

Esküvői fotó/videó: 43 db

Családi fotózás: 36 db 

Termék/ingatlan fotózás: 17 db

Páros / portré fotózás: 14 db

Rendezvényfotózás: 8 db

Fotós oktatás: 6 fő


Összesen 72.599 db fotót készítettünk december 15-ig. És még van pár feladat idénre.


724Pictures videós projektek: 92 db

konklúzió


A kezdeti rémület után beigazolódott, hogy egy kiváló csapattal, kellő odafigyeléssel, alázattal és rengeteg türelemmel igenis sikeres évet zárunk. 2020 jó lecke volt. Megláttuk, hol vagyunk erősek és ami fontosabb, a helyzet rávilágított a gyengeségeinkre is. 2021 első negyedéve ezen hiányosságok javításáról fog szólni.


Köszönjük minden ügyfelünknek és partnerünknek a bizalmat, a türelmet és kitartást kívánunk a következő időszakhoz!

A N2photo és a 724Pictures csapata ott lesz veletek és segítünk, hogy tökéletes fotós és videós anyagokkal gazdagodjatok!


Németh Norbert

2020.12.15.